Kedden egy hidegfront hatására észak felől többfelé kialakulhatnak hózáporok érkeztek a térségbe, de napközben már sok napsütésre számíthatunk, csapadék ekkor már nem várható. Sokfelé lesz élénk, erős az északnyugati szél. Kora délután pedig 2 fok körüli értéket mérhetünk – írta az Időkép.
Szilveszter napján a kezdeti napos időt követően egyre többfelé erősen megnövekszik a felhőzet, és délután, este északnyugat felől több tájegységünkön kialakulhatnak hózáporok, a Dunántúl északi felén havazás is. Sokfelé lesz élénk, erős, néhol viharos a nyugati, északnyugati szél. Kora reggelre -10 és -3 fok közé csökken a hőmérséklet, napközben pedig csak -3 és +3 fok közötti maximumokra számíthatunk.
Újév első napjára virradóan helyenként futó hózáporok, illetve gyenge havazás előfordulhat, majd napközben a legtöbb helyen száraz idő várható, csupán néhol északon alakulhat még ki egy-egy hózápor. Többórás napsütés a déli, délnyugati tájakon valószínű. A délnyugatira forduló szél többfelé élénk, helyenként erős lesz. A reggeli legalacsonyabb értékek -9 és 0 fok között alakulnak, majd napközben 0-7 fokot mérhetünk.
Pénteken naposabb és felhősebb tájakkal is találkozhatunk. Helyenként esőre, havas esőre is számítani kell. A délnyugati szelet többfelé kísérhetik élénk, erős széllökések. Még többfelé fagyos lesz a reggel, majd kora délután nagy lehet a hőmérsékleti kontraszt, 2 és 12 fok közé melegedhet a levegő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól