Magasnyomás kúszik a Kárpát-medence fölé, viszont az alacsonyabb rétegekben lévő nedvességnek köszönhetően alapvetően felhős időre számíthatunk.
A hétvégén és a jövő hét elején több front érkezik, illetve érint bennünket, ezért sokfelé várható - de csak kis mennyiségű - vegyes csapadék az országban.
Pénteken többnyire borult lesz az ég, majd napközben északkelet felől lassan, fokozatosan szakadozottá válik, nagyobb területen csökken is a felhőzet. Számottevő csapadék nem lesz. A keleties szél csak kevés helyen élénkül meg, de estétől Sopronnál már előfordulhatnak erős széllökések is. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 5 fok között alakul. Késő estére +1 és -6 fok közé hűl le a levegő - közölte a HungaroMet.
Szombatra egy melegfront felhőzete borítja be hazánkat, napsütés inkább csak eleinte a keleti-északkeleti tájakon, illetve napközben északnyugaton várható. Délnyugatról északkelet felé haladva főként az ország déli-délkeleti kétharmadán fordulhat elő kisebb vegyes halmazállapotú csapadék.
Az eső mellett havas eső, hó, hajnalban, reggel különösen a Dunántúl déli-délnyugati részén ónos eső is hullhat.
Melegünk nem lesz, a hétvége első napján mindössze 0 és 5 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Vasárnapra megérkezik a melegfrontot követő hidegfront, többfelé feltámad a nyugati-északnyugati szél, de már több napsütésben lesz részünk, és csak néhol fordulhat elő futó zápor, hózápor. 1-8 fokot mérhetünk kora délután, nyugaton lesz enyhébb az idő.
A jövő hét első napjaiban jelentősebb enyhülés jön, kedden már többfelé a 10 fokot is elérheti, kissé meg is haladhatja a csúcshőmérséklet - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az