Marad a tavaszias, enyhe, szeles, de csapadékmentes idő a következő néhány napban.
A hétvégén, illetve a jövő hét elején érkezhetnek nedvesebb léghullámok fölénk, de jelentős csapadékra nem kell számítani - írja a met.hu.
Szerdán a felhőátvonulások mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd délután, este északnyugatra, északra vastagabb felhők érkezhetnek, és néhol kisebb eső előfordulhat. Az ország nagy részén élénk, északkeleten és délen, délnyugaton erős, helyenként viharos lesz a nyugati-délnyugati szél. Reggelre a kevésbé szeles tájakon pára, köd képződhet. Hajnalra -1 és +7 fok közé csökken, napközben pedig 11 és 18 fok közé melegszik levegő.
Csütörtökön északon, északkeleten lesz több felhő az égen, itt néhol kisebb eső is előfordulhat, máshol csak időnként zavarhatják felhők a napsütést, csapadék nem várható. A Dunántúl északi felét leszámítva élénk, erős lesz a nyugati-délnyugati szél. Kora reggel 0, +7, délután 12-18 fokot mérhetünk.
Pénteken általában felhős időre van kilátás, északon, északkeleten kisebb eső, futó zápor kialakulhat. Több napsütés délen, délkeleten valószínű. Többfelé élénk, erős, a Dunántúlon nagy területen viharos lesz a délnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 10 és 19 fok között alakul, az északi határ közelében mérhetjük az alacsonyabb maximumokat - olvasható az idokep.hu oldalán.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter