Kedden a vastagabb felhőzónák mellett is lehet számítani napközben hosszabb-rövidebb napos időszakokra. Fokozatosan növekszik a záporok számossága, amelyekre a nap folyamán az ország több pontján is lehet számítani. A délies szél reggeltől főként a Dunántúlon és a keleti határ közelében ismét megerősödik, előbbi tájakon előfordulhatnak viharos széllökések is.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 20 fok között várható, de az Északi-középhegység tágabb térségében ennél több fokkal hűvösebb is lehet. Késő estére többnyire 3 és 13 fok közé hűl le a levegő
- közölte a HungaroMet.
Szerdán az ország nagy részén több órára kisüt a nap, kisebb eső, zápor a kezdetben felhősebb keleti tájakon fordulhat elő, délután, este elvétve nyugaton. Hajnalban főként északon képződhet pára, köd. Több helyen élénk lesz a délnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 8 és 15 fok között alakul.
Csütörtökön ismét az északi tájakon indulhat párásan, ködösen a nap, ami néhol tartós lehet. Az ország többi részén napos időre készülhetünk, csapadék nem várható. Nyugaton, északnyugaton feltámad a déli szél. 9 és 15 fok közötti maximumokat mérhetünk, ennél hűvösebb a tartósabban ködös részeken lehet.
Pénteken egy hidegfront hozhat feltámadó, északnyugatira forduló szelet, kevés csapadékot. A reggel több helyen lesz párás, ködös, amit a feltámadó szél a legtöbb helyen feloszlat. A felhőátvonulásokból helyenként lehet kisebb eső, zápor. Délután 7-14 fok között alakul a hőmérséklet - derül ki az Időkép előrejelzéséből.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek