Hszi Csin-ping kínai elnök május elején egy európai körút részeként Magyarországra látogathat.
A kínai államfő május 5-én érkezik Franciaországba két napra, majd Belgrádba látogat, amit Alekszandar Vucsics szerb elnök február végén jelentett be. A Szabad Európa két, egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy Belgrád után érkezik Budapestre a kínai elnök.
A február 16-i Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre válaszolva úgy reagált Vang Hsziahong államtanácsos és közbiztonsági miniszter budapesti látogatására, hogy „örülünk, ha jön a kínai elnök, és bízunk benne, hogy ez is ennek előkészítése volt".
Hszi Csin-ping legutóbb 2009 októberében tett hivatalos látogatást Magyarországon még alelnökként.
A kínai elnök Orbán Viktorral legutóbb tavaly októberben, Pekingben találkozott az Egy övezet, egy út kezdeményezés harmadik nemzetközi fórumán. Hszi Csin-ping a találkozón emlékeztetett rá, hogy 2024-ben lesz a 75. évfordulója Kína és Magyarország diplomáciai kapcsolatfelvételének, amely kapcsán új szintre lehetne emelni a kínai–magyar együttműködést.
Még egy ötlete maradt Kínának az összeomlás elkerülésére
Hszi Csin-ping kormánya számára egyre sürgetőbb, hogy felrázódjon a kínai gazdaság, továbbá, hogy megálljt parancsoljanak a tőzsdei hullámvölgyeknek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le