Miközben Szerbia elnöke, Alekszandar Vucsics bejelentette, hogy az idén a szomszédos országba látogat Kína elnöke, nálunk február közepén jelentette be Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Vang Hsziahongot, a Kínai Népköztársaság államtanácsosát, közbiztonsági miniszterét – írta meg az Index.
Az idén őszre esik a 75. évfordulója annak, hogy Kína és Magyarország diplomáciai kapcsolatokat létesített. Az évforduló pedig lehetőséget adhat rá, hogy Kína államfője Budapestre látogasson.
Hszi Csin-ping 2009-ben még alelnökként járt Magyarországon, 2016-ban elnökként azonban már volt Lengyelországban, Csehországban és Szerbiában is, de nálunk még nem.
Azt már a Reuters írta meg a kínai Hszinhua hírügynökség tudósítása alapján, hogy Kína a kereskedelmi és befektetési kapcsolatokon túlmenően közbiztonsági kérdésekben is támogatná Magyarországot. Mint kiderült: Vang Hsziahong tárgyalt Pintér Sándor belügyminiszterrel is, majd aláírtak egy bűnüldözési és biztonsági együttműködésről szóló dokumentumot.
A magyar beszámolók azonban nem tértek ki arra, amire a közbiztonsági miniszter budapesti tárgyalása utalhat, hogy a kínai elnök magyarországi látogatását készíthette elő.
A február 16-i Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Index ezzel kapcsolatos kérdésére annyit válaszolt: „örülünk, ha jön a kínai elnök, és bízunk benne, hogy ez is ennek előkészítése volt."
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára