A müncheni biztonsági konferencia egyik panelbeszélgetésén Clinton arra szólította fel a küldötteket, hogy „vegyék nagyon komolyan” Trumpot, amikor újraválasztásáról és poltikai ambícióiról van szó, írja az NBC. „Komolyan gondolja, amit mond” – folytatta. „Az emberek 2016-ban nem vették komolyan. Most elmondja nekünk, hogy mit szándékozik tenni, és azok az emberek, akik ezt bagatelizálják, egy alternatív valóságban élnek” – így Clinton.
A politikus, aki sikertelenül indult Trump ellen a 2016-os elnökválasztáson, szombaton arra is figyelmeztetett, hogy a volt elnök arra fog törekedni, hogy „kivonjon az Amerikai Egyesült Államokat a NATO-ból".
Annak ellenére teszi majd ezt, hogy a Kongresszus elfogadott egy határozatot, amely kimondja, hogy a kongresszus támogatása nélkül nem teheti meg
– emlékeztetett.
Trumpot a közelmúltban tett, a NATO-országokra tett megjegyzései miatt érte támadás, amikor egy dél-karolinai nagygyűlésen azt mondta, hogy hagyná, hogy Oroszország „azt tegyen, amit akar”, ha megtámadna egy olyan NATO-tagállamot, amely késik a befizetéseivel.
Az egyesített vezérkari főnökök elnöke, Charles Q. Brown Jr. tábornok a múlt héten azt mondta, hogy az Egyesült Államok „hitelessége forog kockán” minden egyes szövetségesével, köztük a NATO-tagállamokkal szemben, válaszul Trump becsmérlő megjegyzéseire.
(mti)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az