Abony önkormányzata a 2025. július 1-jén hatályba lépett törvény alapján készül rendeletet alkotni a helyi önazonosság védelmére.
A város Facebook-oldalára feltöltött tájékoztatás szerint a képviselő-testület megtárgyalta a helyi önazonosság védelméről szóló koncepciót, amely, mint a bejegyzésben írják, lehetőséget biztosít az önkormányzatok számára, hogy a településük közösségi értékeit, társadalmi szerkezetét és hagyományait rendeleti úton védjék.
Kapcsolódó
A tervezet szerint
- az önkormányzat elővásárlási jogot biztosítana az ingatlanok szomszédos tulajdonosainak és a helyben lakóknak,
- mértékletes betelepülési hozzájárulást vezetne be,
- valamint engedélyhez kötné a lakcímlétesítést bizonyos feltételek mellett,
- kiskorú esetén óvoda- vagy iskolalátogatási igazolást kellene bemutatni.
Az előírások között szerepelne az is, hogy
a visszaélések elkerülése és az egy lakásba beköltözők számának korlátozása érdekében meghatároznák az egy lakóra jutó minimális négyzetméter nagyságát.
A rendelettervezet előkészítése a következő képviselő-testületi ülésen kezdődik, és a város a szabályok kidolgozásába a helyieket is bevonná. Mint írják, az eddig beérkezett lakossági észrevételek között szerepelt többek között a közbiztonsági szempontok erősebb érvényesítése, a munkahely és iskolai végzettség figyelembevétele, valamint annak igénye, hogy a rendeletalkotásra csak akkor kerüljön sor, ha a település lakosságszáma olyan mértékben növekedne, amely meghaladja a helyi infrastruktúra kapacitását.
Pető Zsolt polgármester szerint a cél nem az elzárkózás, hanem a közösségi értékek, rend és identitás megőrzése.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér