Egy friss kutatás során 1000, 18 és 34 év közötti felnőttet kérdeztek arról, hogy terveznek-e gyermeket vállalni, és ha igen, milyen feltételek mentén tennék meg azt.
Kiderült, hogy a két generáció tagjai közül csupán minden második fiatal alapítana családot, de kizárólag ideális körülmények mellett.
A megkérdezettek összesen 55 százaléka nyilatkozott arról, hogy szeretne gyermeket vállalni a jövőben, 20 százalékuk pedig még nem biztos benne - számolt be a Bien.
Azok, akik szeretnének szülővé válni, elsősorban az örömöt, és a szeretet várják a családalapítástól, azonban 26 százalékuk elismerte, hogy gyermekére időskori társaként, támogatójaként számítana.
A válaszadók 25 százaléka azonban teljes magabiztossággal állítja, hogy semmiképpen sem dönt majd a jövőben a családalapítás mellett.
49 százalékuk azért nem vállal gyereket, mert továbbra is ragaszkodnak a szabad életvitelhez, és több időt szánnának magukra, 47 százalékuk pedig az anyagi biztonság hiányára hivatkozott.
Ezek a kérdések azonban a családalapítást tervezgetők között is felmerültek, viszont ők a környezeti hatások, és az éghajlati változások miatt aggódnak, ám ettől függetlenül mégis belevágnak a családalapításba.
Mikor jön az unoka?
Habár a megkérdezettek 71 százaléka erősen érzékeli a társadalmi nyomást a gyermekvállalás felé, a családtagok is jelentős szerepet játszanak ebben, ezt pedig a fiatalok 40 százaléka is megerősítette: a legtöbbet az édesanyák, nagymamák, és édesapák kampányolnak a gyermekért.
A kutatás szerint azonban a társadalmi, és az otthoni nyomás ellenére is vészjósló az adat, miszerint a fiatal felnőttek közül minden negyedik azt tervezi, hogy nem alapít családot, ez pedig arra enged következtetni, hogy minden eddiginél gyermektelenebb lesz a két generáció.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok