Életének 89. évében elhunyt Finta József építész, a nemzet művésze, Kossuth-, Ybl Miklós-, Steindl Imre- és Prima Primissa-díjas alkotó, a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az Amerikai Építészeti Intézet tiszteletbeli tagja – tudatta honlapján a Finta Stúdió.
A közleményben Budapest, Salgótarján és Belváros-Lipótváros díszpolgáráról azt írják: Finta József az építész szakmát egy legendás modernista generációtól tanulta, majd alkotásai révén vált ő is annak teljes jogú tagjává.
Finta József 1935. június 12-én született Kolozsváron. 1958-ban az Építőipari- és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát, majd a Lakóterv munkatársa, osztályvezetője, később igazgatóhelyettes-főépítésze volt.
Magyarországon és külföldön is osztatlan elismerést aratott alkotásaival.
Számos szállodát tervezett: a Duna Intercontinentalt, a Fórumot, a Tavernát, a Novotelt, a Kempinskit, valamint a Kongresszusi Központot és a Nemzetközi Kereskedelmi Központot, de nevéhez fűződik a Szabadság téri Bank Center, a Teve utcai rendőrpalota, a lágymányosi egyetemi városban a Budapesti Műszaki Egyetem, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem (BME-ELTE) informatikai épülete és a WestEnd City Center is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak