Az utóbbi időben több különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság is történt, sok esetben, például a kiskorúak ellen elkövetett életellenes cselekedet kapcsán, valamilyen fórumon rendre felmerül annak az igénye, hogy a halálbüntetést visszaállítsák Magyarországon.
A büntetési formával kapcsolatosan ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, ugyan mindig felmerül társadalmi és politikai szinten a kérdés, főként a társadalom erkölcsét és igazságérzetét jogosan és mélyen sértő bűncselekményekkel összefüggésben, így nem lehet kizárni teljesen egy, a világ több demokráciájában működő büntetőjogi intézmény alkalmazását.
Leszögezte, jogi akadályokba ütközik a halálbüntetés visszavezetése: egyfelől az Alaptörvény, másrészt Magyarország nemzetközi szerződésekben vállalat kötelezettségei is tiltják ezt a fajta büntetési formát.
Emellett pedig a demokratikus jogállamiság elvei is a büntetési rendszer humánus megközelítését preferálják, ez pedig azt jelenti, hogy az igazságszolgáltatáson túl sem korlátozhatók korlátlanul az emberi jogok – nyilatkozta a lapnak az alkotmányjogász. Hozzátette, a halálbüntetés bevezetése súlyos konfliktushoz vezetne több nemzetközi szervezettel, például az EU-val, emellett pedig a Magyarország által ratifikált Emberi jogok európai egyezménye (EJEE) is tiltja.
Megerősítették az ország legnagyobb csalójának halálos ítéletét
Helybenhagyták Truong My Lan ingatlanmágnás halálos ítéletét kedden Vietnam legnagyobb csalási ügyében.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg