Elsodródott egy dunai hajó, majd az több másik hajóban is kárt okozott, mire a Margit híd lába megállította – számolt be vasárnap késő este az Index olvasói jelzés alapján.
Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője a lap megkeresésére megerősítette a hírt.
Elmondása szerint a rendőrség már megkezdte a szükséges intézkedést. Hozzáfűzte,
személyi sérülés nem történt.
Az Index úgy tudja, hogy egy katonai uszály lehetett a szóban forgó hajó. A balul elsült esetről közben már több videó is keringeni kezdett az interneten.
A BRFK a 444-nek azt írta, a jelenlegi adatok szerint a hídpillért nem érintette a baleset. „Egy hegymenetben (folyásiránnyal szemben) közlekedő tolóhajó bárka csatoló kötele elszakadt, emiatt a tolatmány elfordult”, és egy kikötőnek ütközött, ahol két másik hajó állt. A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a baleset körülményeit.
Egy a TikTokon látható videón ez a szöveg szerepel: Jászai Mari tér, teherhajó-baleset.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép