Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adatai szerint egy év alatt 20 százalékkal emelkedett a gyorshajtásért kiszabott bírságok száma.
2025 első nyolc hónapjában 610 200 gyorshajtó kapott büntetést, tavaly ilyenkor még csak 509 024, 2023 január-augusztusban pedig 465 468 esetet regisztráltak a hatóságok.
A Pénzcentrum megkeresésére a rendőrség közölte, hogy nem vezet helyszín szerinti statisztikát, de korábbi fővárosi adatok szerint a legtöbb gyorshajtót a Szentendrei úton, a Váci úton és az Üllői úton mérték a fix traffipaxok. A sebességmérési helyszínek kijelölésében a lakossági bejelentések is fontos szerepet játszanak.
A sebességtúllépésen kapott sofőrök csaknem 12 milliárd forintot nem fizettek be büntetésként, a tavalyi és a tavalyelőtti évben összesen 266 ezer sofőr nem adta meg a tartozását 2023 és 2024 során; két év alatt több mint 64 milliárd forintra rúgott a kiszabott büntetések összege.
A cikkből kiderül az is, hogy a megbírságolt sofőrök szívesen trükköznek: előfordul, hogy egy 30 ezres bírságra csak 25 ezret fizetnek, ugyanis a maradék 5 ezer forint kismértékű bírságnak számít, amire elévül a végrehajtás. De olyan is történt már, hogy „dobogós” cégek nevén létő autókkal hajtanak gyorsan, az ezekre kiszabott bírságokat pedig szinte lehetetlen behajtani.
Az ORFK tájékoztatása szerint a civil és rendészeti járművek mind alkalmasak sebességmérésre, de a pontos számuk nem nyilvános. A fix telepítésű készülékek száma 2025-ben nem nőtt, és a jövőben sem tervezik bővíteni azokat; ezek telepítését főként az önkormányzatok végzik.
A gyorshajtási bírságok összege két évvel ezelőtt emelkedett: 2023 szeptemberétől a belépő büntetés 50 ezer forint, a felső határ pedig 468 ezer forint lett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban