Szeptember 1-jén a Központi Nyomozó Főügyészség arról számolt be, hogy a Győri Régionális Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette egy vidéki rendőrkapitányság vezetőjét.
Kiderült, hogy a győri rendőrkapitányt, Váczi Attilát tartóztatták le.
Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivője a 24.hu-nak azt mondta, hogy a bíróság titkosított eljárásban hozott döntést, tájékoztatást a Központi Nyomozó Főügyészség ad majd. A lap megkeresésére Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyszség szóvivője közölte, hogy a Győri Törvényszék Katonai Tanács rendelte el a gyanúsított letartóztatását, az ügyészségi indítvánnyal egyetértve. További információt – a nyomozás érdekeire tekintettel – nem adhatott.
A nyomozó ügyészek hivatali bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak az ügyben.
A Magyar Nemzet közben arról értesült, hogy egy vállalkozó jelentette fel Váczi Attilát, és egy korrupciós ügy is felsejlik a történetben.
A megalapozott gyanú azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy az ezredes el is követte a bűncselekményt. Váczi előélete egyáltalán nem utal sem korrupcióra, sem bármilyen bűncselekmény elkövetésére – írja a lap.
Őrizetbe vettek egy rendőri vezetőt
Egy vidéki rendőrkapitány hivatali bűncselekményeket követhetett el. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére