Egy új kormányrendelet miatt nem léphetnek be a Rudas és a Széchenyi Gyógyfürdőbe a 14 éven aluli gyermekek – tudta meg a HVG a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-től. Tegnap derült ki, hogy a Széchenyi Gyógyfürdőbe augusztus elsejétől nem mehetnek fürdőzni gyerekek, korábban pedig már a Rudas sem fogadta őket.
Egészségügyi okokból tiltja a 14 év alatti gyermekek fürdőzését gyógymedencében vagy gyógyászati célú medencében, ezért nem léphetnek be a Rudas és a Széchenyi Gyógyfürdőbe.
A kormányrendelet szerint
A cég válaszában emlékeztetett: több évtizede ismert, hogy 14 év alattiak számára nem ajánlott a gyógyvizes medencék használata.
A 36-40 fokos víz ugyanis igénybe veszi a szív- és érrendszert, a keringést, a gyógyvizek összetétele hathat a hormonális fejlődésre.
A Széchenyiben eddig csak a beltéri termálmedencékből voltak kitiltva a 14 év alattiak, de nem tartották be a családok.
Kitiltották a 14 év alattiakat két híres pesti gyógyfürdőből
Két fürdőbe már nem mehetnek be kiskorúak Budapesten. Ennek indokaként nem jelöltek meg semmit, de a Széchenyi Fürdő Facebook-bejegyzéséhez többen is odaírták, hogy régebben is volt olyan időszak, amikor nem lehetett gyermekeknek látogatni a gyógyfürdőket, mert ez a pihenni és a gyógyulni vágyók érdeke. Ezt írtuk korábban >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás