A Henkel Magyarország Kft. vegyipari cég két magyarországi üzeme közül bezárja a Békés vármegyei Körösladányban működő gyárát, jelentette be a társaság.
A Henkel átalakítja a gyártási tevékenységét Magyarországon, ezért a Körösladányban gyártott folyékony mosószerek termelése a következő hónapokban leáll, a gyár végleges bezárását pedig az év végére tervezi a cég.
A cég közleménye szerint
a döntés meghozatala a a fogyasztói igények változása miatt vált szükségessé, amely a cég portfóliójában is változásokat eredményezett, egyúttal termelési tevékenysége kiigazítását tette szükségessé.
A vállalat tisztában van azzal, milyen hatással lesz a munkavállalókra és a helyi közösségre a gyár bezárása, és céljuk, hogy a lehető legnagyobb mértékben támogassák az érintett munkavállalókat ebben az átmeneti időszakban - olvasható a bejelentésben.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) jelezve, segíti a vállalat dolgozóinak az elhelyezkedését.
Az érintett, közel 500 munkavállalónak átképzések, munkaerő-közvetítés, illetve a különböző munkaerő-piaci programokba való bevonás formájában tudnak segítséget biztosítani.
A foglalkoztatási szolgálat május végi adatai szerint Békés vármegyében közel 1200, a szomszédos vármegyékben pedig további, több mint 16 ezer betöltetlen álláshely van, ami hozzájárulhat a cég munkavállalóinak gyors elhelyezkedéséhez – írja az MTI az NGM közleményére hivatkozva.
Pontosítás
A körösladányi gyárból nem 500, hanem 242 Henkel- alkalmazottat bocsátanak el. A Henkel sajnálja a történteket, a döntésre a piaci igények megváltozása miatt viszont szükség volt – tájékoztatta lapunkat a Henkel, néhány órával cikkünk megjelenését követően.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Pocsék év az olajpiacon, mégsem nyertek szinte semmit az autósok
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából