Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalán azt írta 13 óra körül, hogy az osztrák rendőrség megállította a ferencvárosi szurkolók különvonatát a határon. A Fradi az osztrák Salzburg ellen fog játszani az Európa-ligában, a mérkőzés fél 7-kor kezdődik.
A külügyminiszter szerint „a bécsi nagykövetségünk és a konzuljaink közvetítésével a két rendőrség megegyezett, hogy magyar rendőrök kíséretével a vonat hamarosan továbbindulhat. Az előbb telefonon beszéltem osztrák külügyminiszter-kollégámmal, Beate Meinl-Reisingerrel, aki segítséget ígért a vonat továbbhaladása kapcsán”.
A Blikk információja szerint azonban ez fél 3-ig biztosan nem történt meg, egy, a vonaton utazó olvasójukra hivatkozva azt írták, hogy
a Fradi Salzburga induló különvonatára Hegyeshalomban felfegyverzett osztrák rendőrök mentek fel,
erről fotót is kaptak az olvasójuktól. A Telex egyik olvasója is szemtanúja volt Hegyeshalomnál egy másik vonaton utazva amint a mellettük lévő vágányon álló vonathoz rohamsisakos osztrák rendőrök vonultak ki.
A lap beszámolója szerint a szurkolóknak le kellett szállniuk a vonatról és mindenkit átvizsgáltak, de azt nem közölték velük, hogy miért. A Blikk legutolsó információja szerint a vonatot végül nem engedték be Ausztriába, vissza kell fordulniuk.
Erre utal Kubatov Gábor posztja is, aki azt írta, hogy „a szurkolókat mondvacsinált indokokkal nem engedték át a határon”.
Az FTC a Facebook-oldalán fél 4-kor egy kétnyelvű üzenetet posztolt, miszerint tiltakoznak az osztrák hatóságok eljárása ellen.
Szijjártó Péter délután 4 után újabb posztjában már azt írta, hogy
A külügyminiszter szerint „felháborító és botrányos, hogy nem engedték be Ausztriába a Fradi-szurkolókat szállító vonatot”. Mint írta, „az osztrák vasúttársaság és az osztrák rendőrség egymásra mutogattak, hitegették a szurkolókat és a magyar rendőröket, akikkel átvizsgáltattak újra mindenkit, azt ígérték, hogy így továbbmehetnek, majd mindenkit faképnél hagyva leléptek a helyszínről. A konzuljaink végig a helyszínen tartózkodtak és igyekeztek közbenjárni az osztrákoknál”.
Szijjártó hozzátette, reméli, hogy a Fradi játékosai a pályán „egy nagy győzelemmel elégtételt vesznek az eset miatt” – írja a Telex.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező