A vádirat szerint egy nagykőrösi férfi jogosítványt szeretett volna szerezni. Több sikertelen forgalmi vizsgát követően, 2020 novemberében feleségével együtt azért kereste fel a kecskeméti férfit – az ügy vádlottját –, mert ismerősétől azt hallotta, hogy ő segíteni tud neki a jogosítvány megszerzésében. A beszélgetés során a vádlott azt a látszatot keltette a párnak – az ügy gyanúsítottjainak –, hogy a gépjárműoktatóként és a vizsgabiztosként dolgozó ismerősei befolyásolásával el tudja intézni a sikeres forgalmi vizsgát, amiért 700.000 forintot kért. A pár az ajánlatot elfogadta és abban állapodott meg a férfival, hogy a kért összeg felét előre, a másik felét a sikeres forgalmi vizsgát követően fizetik meg.
A vádlott ezután – anélkül, hogy erről a gyanúsítottat tájékoztatta volna – felkért egy, az eljárás során ismeretlenül maradt személyt arra, hogy a nagykőrösi férfi helyett vizsgázzon le. Az ismeretlen személy a forgalmi vizsgán megjelent, magát hamis ideiglenes személyi igazolvánnyal a nagykőrösi férfiként igazolta és sikeresen le is vizsgázott – írják a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményében.
Kapcsolódó
Ennek eredményeként a gyanúsított jogosítványt szerzett, míg a vádlott megkapta a 700.000 Ft másik felét.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a jogosítványra vágyó férfival és a feleségével szemben befolyás vásárlásának vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt az eljárást 2 évre felfüggesztette, mivel a jövőbeni magatartásukra tekintettel az eljárás megszüntetése várható. A jogosítványt pénzért intéző kecskeméti férfival szemben befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emelt és ezért vele szemben szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését