Önkormányzati tulajdonba kerülhet Fonyód sportcsarnoka, amelyet másfél éve adtak át, de azóta sem üzemel - közölte a város Fidesz-KDNP-s polgármestere.
Hidvégi József elmondta, hogy a sportcsarnok 2,5 milliárd forintból épült, és a garanciális javításokat követően, tavasszal megnyithatja kapuit. Régi terve a dél-balatoni városnak, hogy sportcentrummá alakítsa a piaca mögötti 4 hektáros területét, ahol az új sportlétesítmény áll.
A NIKÉ Sportegyesület 2016-ban nyert 1,2 milliárd forint társaságiadó-támogatást az építkezésre, amelyet a városban oktatóközponttal rendelkező General Electric ajánlott fel. Ezt az állam további 300 millió forinttal egészítette ki, de az „elszállt építkezési árak" miatt a tervek és szerződések módosítására, valamint további forrásokra volt szükség.
Tavaly június elején adták át az új sportcsarnokot, amelyről hamarosan kiderült, hogy beázik, és egyéb garanciális hibái is akadnak. A szerződések értelmében az önkormányzat a sportcsarnok üzemeltetője, amely a Niké Sportegyesületen keresztül próbálta a hibák garanciális megszüntetését elérni úgy, hogy közben a kivitelező felszámolás alá került.
Mivel a sportegyesület nem tudott a kivitelezővel dűlőre jutni, az önkormányzat vállalta, hogy az üzemeltetésen túl átveszi a sportcsarnok tulajdonjogát, továbbá a garanciális jogokat is.
A polgármester szerint a közbeszerzés hátránya, hogy megbízhatatlan cégekkel kell szerződést kötni, ha övék a legjobb árajánlat. A munkák a következő hónapokban befejeződhetnek, mivel a kivitelezőnek volt biztosítása.
A beruházás befejezéséhez az önkormányzatnak is biztosítania kell némi forrást, amiről februárban dönt a képviselő-testület.
Hidvégi József szerint 2-3 év alatt rentábilissá lehet tenni a sportcsarnok üzemeltetését, amelynek környezetét további sportpályák létesítésével kívánják fejleszteni, hiszen az új sportcsarnok csak az első üteme a leendő sportcentrumnak.
A megnyitásra váró, 3720 négyzetméter alapterületű, mobil lelátókkal ellátott fonyódi sportcsarnok közel ezer ember befogadására alkalmas. A tervek szerint kézilabdázók, labdarúgók, floorballozók, testépítők, birkózók és fallabdázók veszik majd először birtokba.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)