Csütörtök délután, este Szécsény-Szeged tágabb vonala térségében, illetve nyugaton, északnyugaton elsősorban a határhoz közelebbi területeken zivatarok is kialakulhatnak, néhol viharos (60-70 km/h) széllökés kíséretében. Zápor vagy zivatar környezetében aprószemű jég is előfordulhat - írja a met.hu.
A minimumok 1 és 7, a maximumok 12 és 16 fok között alakulnak.
Pénteken az ország nagy részén sok napsütésre van kilátás. Délután és este főként északon és északnyugaton alakulhatnak ki újabb záporok, néhol akár zivatar is. A nyugati, északnyugati szél mérsékelt, többfelé élénk lesz. Hajnalban 0, +5 fok között alakul a hőmérséklet, de a hidegre érzékeny helyeken gyengén fagyhat. Napközben 12 és 17 fok közé melegszik a levegő.
Szombaton a többórás napsütés mellett erőteljes lehet a gomolyfelhőképződés. Elszórt záporok, néhol zivatarok főként a Dunántúlon és északon alakulhatnak ki. Nyugaton megélénkülhet, néhol megerősödhet az északias szél. Hajnalban északon, északkeleten süllyedhet fagypont köré a hőmérséklet. Napközben 13-18 fok valószínű.
Vasárnap már felhősebb idő jöhet. Szórványosan eső, záporok, néhol zivatarok előfordulhatnak. Az északi, északkeleti szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik. A csúcshőmérséklet 11-18 fok között alakulhat - olvasható az idökep.hu oldalán.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna