Utoljára két éve, 2023 november 18-án tartott tisztújító kongresszust a Fidesz, a korábbi, évtizedes gyakorlat szerint mindig 2 évre választották a párt vezetői tisztségviselőit, így a pártelnököt és az alelnököket is. Két éve ez a szavazás a papírforma szerint alakult: kihívó nélkül újraválasztották Orbánt pártelnöknek, illetve maradt a négy alelnök is: Gál Kinga, Kubatov Gábor, Kósa Lajos és Németh Szilárd.
Elvileg tehát most novemberben kellett volna a kormánypártnak újra dönteni a vezetéséről, a hvg.hu kérdéseire csak Kósa Lajos válaszolt, közölte: most szombaton nem lesz a Fidesznek kongresszusa, tisztújító pedig csak a választások után.
Kapcsolódó
A 2023-as kongresszuson ágyaztak meg ennek a lépésnek: az alapszabályt úgy módosították, hogy a tisztújító kongresszust „a mindenkori országgyűlési választások lezajlásának határnapjától számított 180 napon belüli időpontra kell összehívni”. Ez azt jelenti, hogy a következő tisztújítás legkorábban 2026 őszén történhet meg.
Orbán Viktor egyébként kis megszakítással jövőre összesen 30 éve áll majd a Fidesz élén, amely amúgy idén 37 éves. Ha Orbán Viktor 2026-ban újabb négy évre kapna mandátumot, 34 évet tudhatna maga mögött elnökként, megelőzve Kádár Jánost, aki 32 évig volt az MSZMP első számú vezetője, míg Thürmer Gyula, a Munkáspárt vezetője, 1989 óta, már most 36 éve pártelnök.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem