Robert Ficót Budapesten fogadta kedden Orbán Viktor. A szlovák kormányfő 15 évvel ezelőtt még gépfegyveres testőrökkel érkezett Magyarországra, most viszont nem látta ennek szükségét. A szlovák kormányfő ezzel együtt is látványos, huszáros fogadást kapott kedd reggel az Országgyűlés épülete előtt – írja az Index.
Az erről készült fotókat Szijjártó Péter külügyminiszter osztotta meg a közösségi oldalán. „Magyarország és Szlovákia együttműködése most a legsikeresebb. Robert Fico szlovák miniszterelnök Budapesten van, és készen állunk arra, hogy ezt a sikertörténetet folytassuk, mert így szolgáljuk leginkább a magyar és szlovák emberek érdekeit” – tette hozzá a tárcavezető.
Novák Katalin köztársasági elnök is szívélyesen üdvözölte a régi-új szlovák miniszterelnököt: „Nekünk, magyaroknak és Közép-Európának is jó, hogy Szlovákiának olyan miniszterelnöke van, aki velünk együtt kiáll a Visegrádi Együttműködés erősítéséért.”
Természetesen Orbán Viktor sem maradhatott ki a sorból, a miniszterelnök a Facebook-oldalán szlovák nyelven köszöntötte pozsonyi kollégáját:
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga