Az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatása szerint a felvételizők egyetlen alkalommal módosíthatják a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjét, az e-felvételi „sorrendmódosítás” menüpontjában.
Azoknak, akik még nem éltek ezzel a lehetőséggel, a 2024. évi általános eljárásban első ízben alkalmazott új szabályok miatt a sorrendmódosításra július 16-ig van lehetőségük.
A felvételizőknek azt javasolják, hogy sorrendmódosításkor járjanak el körültekintően, azt elsősorban megváltozott döntésük vagy élethelyzetük alapján tegyék meg, ne az esélylatolgatás miatt.
A szeptemberben induló képzések ponthatárait július 24-én hirdetik ki, és azok elsőként a felvi.hu honlapon lesznek elérhetők.
Azok a felvételizők, akik a jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, már aznap sms-értesítést is kapnak az eredményről.
A besorolási határozat - amely tartalmazza, hogy a felvételiző mely képzésen kezdheti meg tanulmányait szeptemberben - a ponthatárok kihirdetését követő nyolc napon belül az e-felvételi „hivatalos iratok” menüpontjában lesz elérhető, amiről minden jelentkezőt e-mailben is értesítenek - idézi az MTI az Oktatási Hivatal közleményét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót