Idén nyáron a politika szokatlan látványos módon szivárgott be a fesztiváléletbe. Ez látszódott a Majka fellépéséről szóló vitákon és az északír Kneecap rap-trio Sziget fesztiválról való kitiltásán. Erről készített gyorskutatást az Europion.
A Majka-ügy
Majka performanszáról a többség hasonlóan gondolkozik: a megkérdezettek 53 százaléka szerint a színpadon belefér a kitalált ország miniszterelnökénének fejbelövése, ez művészi szabadság. 22 százalék véli úgy, hogy ez a jelenet erőszakra buzdítja a közönséget, ezért elfogadhatatlan.
Az idősebbek tartoznak a szigorúbbak közé, a 60 év felettiek körében 28 százalékuknak elfogadhatatlan a fellépés. A pártszimpátia is befolyásol, ugyanis a kormánypártiak szűk többsége (51 százaléka) elítéli a jelenetet, míg a Tisza-szavazóknak csak 4 százaléka.
A többség viszont ettől függetlenül úgy érzi, a verbális erőszak eluralkodott mostanában a közéletben.
Vannak határai a szólásszabadságnak
A Kneecap-botrány megítélése már kevésbé egyértelmű – derül ki a felmérésből. Jóval kevesebben hallottak csak az ügyről (a válaszadók 49 százaléka), mégis többen a tiltás pártján állnak, ugyanis 66 százalék szerint a zenekar megnyilvánulásai már gyűlöletbeszédnek minősülnek, és csak 34 százalékuk állítja azt, hogy még belefér a szólásszabadságba.
Itt a fiatalok sokkal megengedőbbek, ők a szólásszabadság pártján állnak. Ezzel az üggyel kapcsolatban is látszik a pártpolitikai megosztottság, mivel a kormánypártiak 58 százaléka szerint a Szigetnek vissza kellett volna vonnia a meghívást, és 73 százalékuk helyesli a kormány döntését. A Tisza-pártra szavazók körében azonban 47 százalék a szólásszabadságra helyezi a hangsúlyt.
Fontos támogatóját vesztette el Majka politikai megnyilvánulásai miatt
Majka debreceni koncertje országos visszhangot váltott ki – és nemcsak a közönséget osztotta meg, hanem a korábbi szponzorait is.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal