Az Európai Unió arra figyelmeztet, hogy az idei nyár a tavalyinál is súlyosabb fennakadásokat hozhat az európai reptereken. Az okok között a légiirányítók évekig tartó hiánya, sztrájkok, valamint az éghajlatváltozás okozta szélsőséges időjárás szerepel. Az Eurocontrol szerint a légiforgalom már most is a kapacitás határán mozog, a késések száma pedig 5 százalékkal nőtt az előző évhez képest – írja az Index.
Különösen a legforgalmasabb kilenc ország – köztük Franciaország, Németország, Spanyolország és Görögország – légtere van túlterhelve, miközben elavult rendszerekkel próbálják biztosítani a forgalomirányítást.
Egy franciaországi kétnapos sztrájk például 4 ezer járatot érintett. Az Air France–KLM több milliós kárt szenvedett el a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy a légiforgalmi irányítók képzése hosszú időt vesz igénybe – akár öt évet is –, így a szakemberhiányt rövid távon nem lehet orvosolni. A légitársaságok szerint csak az „Egységes Európai Égbolt” program bevezetése hozhatna enyhülést, amely lehetővé tenné, hogy a járatok a legrövidebb útvonalon repüljenek, elkerülve a jelenlegi, széttagolt rendszer miatti kerülőket.
A légi forgalmi irányítók képzése kemény és kihívásokkal teli, csak a legjobbak maradhatnak bent, de aki belekezd, azt magával ragadja. „Ha bírod a kihívásokat, ez az egyik legizgalmasabb munka. A felelősség és a terhelés óriási, de a javadalmazás ennek fényében kiemelkedő" – mondta el Dax Szabolcs, a HungaroControl távolkörzeti (ACC) irányítója.
Bővült a légitársaságok tiltólistája
A frissített lista 169 légitársaság számára tiltja az uniós légtér használatát.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Berobbant az influenzaszezon: egyetlen hét alatt 46 ezren mentek orvoshoz tünetekkel