Bálint Attila, Etyek alpolgármestere, aki a Fidesz-KDNP jelöltje volt a 2019-es önkormányzati választáson és aki a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet nevű állami tulajdonban lévő Nonprofit Kft-nek igazgatója képviselte K. Endrét a kényszerítésért zajló bírósági eljárás elsőfokú szakaszában – derítette ki a 444.hu.

A kormánypárti politikus a valasztas.hu adatai szerint 2019-ben indult először a Fidesz-KDNP színeiben az önkormányzati választáson és alpolgármester is lett azután. Emellett 2018 júniusa óta Bálint Attila cégjegyzésre jogosult a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézetben, jelenleg az azon belül működő Személyszállítási Közszolgáltatási Igazgatóság igazgatói posztját tölti be. 

K. Endre a bicskei gyerekotthon korábbi igazgatóhelyetteseként az áldozatok közül többeket igyekezett rávenni, hogy vonják vissza vallomásukat Vásárhelyi Jánosról, az otthon igazgatójáról, aki a felettese volt. Ők ennek nem tettek eleget, így derült ki, hogy az igazgató durva szexuális visszaéléseket követett el a gondjaira bízott gyerekek sérelmére.

A bűnsegédnek tavaly áprilisban köztársasági elnöki kegyelmet adott Novák Katalin. A jelenlegi információk szerint az államfőnek Balog Zoltán, református püspök és egykori miniszter javasolta az egykori igazgatóhelyettes kegyelmét.