Lemondott Balog Zoltán a Magyar Református Egyház zsinati elnöki pozíciójáról – írják a reformatus.hu-n. A korábbi minisztert a zsinat alelnöke, Pásztor Dániel követi. Püspökként azonban marad az egyháznál.
Bár kedden Balog Zoltán elismerte, hogy támogatta K. Endre kegyelmi javaslatát, az általa összehívott esperes-gondnoki értekezlet szimpátiaszavazására (ahol a jelenlévők 86 százaléka bizalmat szavazott neki) hivatkozva nem távozott sem a püspöki, sem a zsinati elnöki megbízatásából.
Kapcsolódó
Balog bejelentése hatalmas botrányt okozott: a református egyházon belül az őt kritizálók egyrészt attól tartottak, hogy ez milyen üzenet lesz majd a bicskei gyermekáldozatok felé. Másrészt azt emelték ki: hogyha Novák Katalin köztársasági elnök le tudta vonni a kegyelmi javaslat támogatásával kapcsolatos konklúziót, akkor Balognak is illő volna ezt megtennie.
A miniszter is Baloghoz igazítja a jogtanácsosi megbízatását?
A pénteki Kormányinfón Gulyás Gergely a Balog-ügyről szólva annyit mondott:
Amíg Balog Zoltán marad, addig maradok én is
A minisztertől azt is megkérdezték, hogy továbbra is töretlen-e a bizalma Balog Zoltánban. Gulyás Gergely szerint ha az a kérdés, hogy nagyra becsüli-e, akkor a válasza, hogy igen, és kiváló püspöknek tartja. Másrészt a Református Egyházra tartozik, hogy Balog Zoltán lemond-e tisztségéről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak