Firnigel Lóránd erzsébetvárosi képviselő egy Facebook-csoportban jelentette be, hogy jövő héten rendkívüli ülés tart a kerület képviselő-testülete.
Az ülés témája, többek között Niedermüller Péter polgármester javaslatára az, hogy „Budapest VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata képviselő-testülete kiáll Erzsébetváros területi egységének megőrzése mellett, a kerület működéséért, közösségi identitásáért és jövőjéért.”
A képviselő azt írta, a testület nem támogat olyan kezdeményezést, ami Erzsébetváros közigazgatási területének megváltoztatására irányul, továbbá kinyilvánítják, hogy az „egységes Erzsébetváros sokszínű, befogadó kerület, ahol különböző közösségek békében élnek együtt, kultúrák találkoznak, az együvé tartozás, az együttélés, a szolidaritás és a közös felelősségvállalás jegyében.”
A rendkívüli üléssel a kerületi önkormányzat arra a népszavazási kezdeményezésre kíván reagálni, amelyet Frölich Róbert főrabbi és Szabó György, a Mazsök elnöke vetett fel. Szerintük a zsidónegyednek (ami egyben a bulinegyed is) egy szomszédos kerülethez, így az V. vagy a VI. kerülethez kellene csatlakozniuk.
Niedermüller Péter visszaszólt a rabbiknak
Erzsébetváros polgármestere szerint együttműködéssel lehet megoldani a zsidónegyed problémáit.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben