Frölich Róbert főrabbi és Szabó György, a Mazsök elnöke kezdeményezést indítanak arról, hogy Belső-Erzsébetváros, azaz „a nagymúltú zsidónegyed, amely az utóbbi években bulinegyedként híresült el”, váljon le Erzsébetvárosról, és csatlakozzon valamelyik szomszédos kerülethez, azaz az V., a VI. vagy a VIII. kerülethez.
A kezdeményezést azzal indokolják, hogy az Erzsébetvárosi Önkormányzat vezetése a Fővárosi Önkormányzat aktív támogatásával magára hagyta a városrész lakóit és hosszú ideje „közlekedési kísérleteket” folytat a városrész lakóin, ami a kezdeményezők szerint ellehetetleníti a parkolást és közlekedési káoszt okoz Belső-Erzsébetvárosban.
Az országos főrabbi a posztjában úgy fogalmaz, hogy a városrészben uralkodó köztisztasági helyzet már az egészségre való ártalmasságot súrolja, az itt lakó polgárok nem érzik biztonságban magukat saját lakhelyükön, az itt található szórakozóhelyek üzemeltetésének feltételeit pedig az önkormányzat „évek óta nemhogy nem rendezi, de még a hatályban lévő jogszabályokat sem tartatja be.”
A kezdeményezők szerint elemi érdekük, hogy Belső-Erzsébetváros olyan városrészhez tartozzon, ami tiszta és betartatja a rendeleteit, mint például az V. vagy a VI. kerület. Hangsúlyozzák, a szomszédos kerületek vezetőit felkeresik a szükséges egyeztetések céljából.
Így fullad ki a bulinegyed Budapesten
Manapság a buliturizmus uralja a belváros egy szűk szegletét, miközben a romkocsmák varázsa megkopott, és egységes városstratégia híján a főváros éjszakai gazdasága széthullani látszik. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter