Idén május 5-én a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal veszi kezdetét a 2025-ös érettségi időszak.
Ugyan a középiskolai évek végét jelentő megmérettetés évről évre hasonló kihívásokkal jár, de a felkészültség szintje, a vizsga iránti stressz és a diákok időbeosztási stratégiája folyamatosan változik. Vigh Henrietta, a Korreptor Tanoda szakértője szerint a mostani generáció számára különösen nagy nyomást jelent a teljesítménykényszer és a szigorú egyetemi felvételi pontszámítás.
Az Oktatási Hivatal adatai szerint tavaly 112 700-an érettségiztek, az összesített átlag 3,81 lett, ami valamelyest elmarad a 2023-as 3,83-tól. Arányaiban az elégtelen osztályzatok száma javult, ám bizonyos tantárgyakból, mint a matematika, történelem és magyar, az eredmények romlottak.
A szakértő szerint a diákok számára az utolsó hetekben kapkodás helyett strukturált, koncentrált tanulásra van szükség.
Tapasztalata szerint már néhány nap alatt is látványos fejlődést lehet elérni ezzel a módszerrel, egy-egy tantárgyból akár két jegyet is lehet javítani ezáltal.
Ugyanakkor Vigh Henrietta szerint a tanulás mellett legalább annyira fontos a lelki felkészültség is, mivel természetesen a legfelkészültebb diák is stresszelhet a vizsga előtt. Ugyanakkor ha ez a feszültség eluralkodik rajta, az már a teljesítmény rovására mehet.
A diákok gyakran nem tudják, hogyan osszák be az idejüket az utolsó napokban. Vigh szerint a kulcs az, hogy ne próbáljanak mindent egyszerre pótolni. Inkább arra a tárgyra koncentráljanak, amelyben a legnagyobb a bizonytalanság. Szerinte zen a ponton a szülők is sokat segíthetnek: nem tanítással, hanem biztatással és jelenléttel.
Zsebbe nyúlós vizsgadíjak jöhetnek 2025-ben
A minimálbéremelés miatt változhatnak a közép-és emelt szintű érettségi vizsgák díjai.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol