Sok éve már, hogy a Pannon Filharmonikusok úgy döntött, a koncertteremben is helye van a tengerentúlon nagy hagyománnyal bíró Valentin-napi ünnepnek. Az előadások után tomboló közönség meggyőzte az együttest arról, hogy a legnagyobb világsztárok számainak szimfonikus hangszerelése telitalálat: a szimfonikus energiával felturbózott minőségi könnyűzene olyan euforikus élmény az előadók és a hallgatók számára, mint a túlfűtött szerelem.
2025-ben a PFZ két újabb világklasszis, Ella Fitzgerald és Louis Armstrong szívig hatoló örökzöldjeit mutatja be a szerelmeseknek és mindazoknak, akik rajonganak e két zenei nagyság dalaiért.
A MÜPA színpadán február 18-án 19.30-kor láthatják a produkciót az érdeklődők, s olyan közreműködőkkel is találkozhatnak, mint Veres Mónika Nika, Pocsai Krisztina, Farkas Gábriel, vagy a trombitát megszólaltató Fekete-Kovács Kornél.
A Pannon Filharmonikusok, mely egy pécsi székhellyel rendelkező szimfonikus zenekar, már 200 éves múltra tekinthet vissza. Az 1811-ben alapított, és 1984-ben intézményesült hivatásos zenekar a pécsi Kodály Központban székel, az épület 2010-es átadása óta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Reklámmilliárdok és politikai feszültség: mit jelent ma valójában a Super Bowl?