Július 18-án érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Alsóörsön, a játszótéren egy kislány arra lett figyelmes, hogy egy kerékpáros férfi bámulja, miközben a nadrágjából kilátszott a nemi szerve. A gyermek segítséget kért egy közelben tartózkodó járókelőtől, aki hazakísérte. Ezt követően tettek szülei bejelentést – írta meg a police.hu.
Július 20-án újabb jelzés érkezett egy nőtől, hogy Balatonfüreden egy biciklis az utcán megszólította, majd elővette a nemi szervét és önkielégítést végzett.
A rendőrök a széles körű adatgyűjtés eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt, majd egy órán belül Balatonfüreden elfogták. Ezután előállították, majd – őrizetbe vétele mellett – kihallgatták.
Szeméremsértés vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Milliókat, autókat, ingatlanokat zároltak a lányokat futtató javítóintézeti igazgatónál
Prostitúcióra kényszerített fiatal lányokat egy javítóintézet igazgatója és későbbi élettársa, aki maga is a gyerekotthonban nőtt fel. Letartóztatásuk során 120 millió forintot, autókat és ingatlanokat foglaltak le a rendőrök.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Meghalt Chris Rea
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek