„A jelenlegi rendszer az orvosoknak, a gyerekeknek, a szülőknek és az iskoláknak sem jó” – mondta az InfoRádióban korábban Tordas Dániel gyermekorvos, aki már 2019-ben petíciót indított annak érdekében, hogy ne kelljen mindig az orvostól igazolást kérni, ha egy náthás gyerek beteg vagy meggyógyult. Azt is hozzátette, hogy ez a tényleges betegellátásról von el értékes időt, mert egy rendelés 30-40 százaléka erről szól.
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének akkori elnöke, Póta György már 2020-ban arról beszél, hogy elektronikus úton kellene kiállítani ezeket az igazolásokat, mert nagyon sokat tennének azért, hogy a következő télen ne két órán keresztül üljön vagy ötven ember majd egy házi gyerekorvosi váróban.
Idén a jogalkotó is felismerte, hogy meg kell oldani ezt a problémát, és kitalálta, hogy az elektronikus egészségügyi szolgáltatási teret összekapcsolják a KRÉTA nevű elektronikus iskolai naplóval – írja az Infostart.
„Ezzel talán pontot tehetünk erre a sokszor nagyon sok fölösleges adminisztrációt igénylő problémakörre, hiszen ez teljes mértékben helyettesíthetné az igazolást” – mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének jelenlegi elnöke, Havasi Katalin.
A héten már az Országgyűlés elé is került az EESZT és a KRÉTA összekapcsolásáról szóló törvénymódosítási javaslat.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a parlamentben elmondta, hogy átalakítva az orvosi igazolások rendjét, a jogi és adminisztrációs terhek csökkentését kívánják elérni, így az óvodai, iskolai vagy kollégiumi foglalkozásról való távolmaradásról szóló igazolást a jövőben az elektronikus egészségügyi szolgáltató téren keresztül is továbbítani lehet.
A gyermekorvosok közül sokan még tovább mennének, azt szeretnék, ha nem kellene potenciálisan fertőzésveszélyes rendelőkben vizsgálatot végezni akkor, amikor egy nagyon enyhe betegség, például egynapos hőemelkedéssel járó torokfájás esetében a szülő is el tudja dönteni, hogy a gyereke mehet-e iskolába, legfeljebb előtte egyeztet telefonon az orvossal, ahogyan a koronavírus-járvány idején is. Ebben az esetben orvosi igazolásra sem lenne szükség, hiszen maga a szülő igazolná a hiányzást az oktatási intézménynek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól