A Fjällräven egy friss magyarországi, reprezentatív kutatás keretében immár másodszor vizsgálta a hazai túrázási szokásokat.
A kutatás résztvevőinek háromnegyede szokott túrázni,
mintegy kétharmaduk pedig rendszeres természetjáró. Minden második megkérdezett
évente több alkalommal is túracipőt húz, 15 százalékuk pedig elkötelezett
túrázó, ők legalább havonta, de akár hetente útra kelnek a vadon felfedezése
érdekében – számol be a turizmus.com a felmérésről.
Jelentős változás várható
A válaszadók 40 százaléka megszokta a többnapos túrát, 33
százalékuk még csak készül erre. Vagyis a túrák időtartamát tekintve az elkövetkező időszakban jelentős változásra számít a felmérés.
Érdekesség, hogy a nők körében öt százalékkal magasabb,
mintegy 36 százalék azok aránya, akik eddig nem próbálták ki, hogy milyen a természetben éjszakázni, de a jövőben tervezik. Életkor szerint a 20-29 év
közöttiek körében a többi korcsoporthoz képest kiugróan magas azok száma, akik
már fontolgatják, hogy a vadonban verjék fel a sátrukat az elkövetkező
időszakban.
A többnapos túrákra vállalkozók kétharmada turistaházban
vagy másfajta szálláshelyen szokott éjszakázni, 35 százalékuk viszont a
sátorozást választja.
A válaszadók
háromnegyede vallotta magát rendszeres természetjárónak
A kutatásból az is kiderült, hogy a hazai természetjárók
miként választják ki a túraútvonalaikat. Több mint 40 százalékuk előzetes tervezés nélkül, csak a túrajelzéseket követve indul útnak, a válaszadók
nagyobb hányada ugyanakkor előzetes felkészülést követően – egyénileg vagy
csoportosan – egy előre kiválasztott túraútvonalon halad.
A felmérésben résztvevők harmada erre a célra online vagy applikáció formájában elérhető térképeket, túratervezőket használ, utánuk
következnek közel 20 százalékos aránnyal a hagyományos térképet használók, a
fennmaradó 7 százalék pedig vezetett túrákon vesz részt, vagy túraklubbal indul
útnak.
Az online vagy okostelefonon elérhető túratervezők felhasználói körében
számottevő különbséget mutat a férfiak (36%) és a nők (25%) aránya.
