Az Egyesült Államok az egyik európai katonai támaszpont kibővítését tervezi, hogy nukleáris harci repülőgépeket telepítsen a lehetséges orosz fenyegetés ellensúlyozásaként. A kormányzati beszerzési szerződések szerint az Egyesült Államok az európai védelmi kezdeményezésének részeként a kecskeméti légitámaszpont korszerűsítését tervezi
– állítja az a Mandineren megjelent írás, amely a CEPER lap szemléjéből és a brit Telegraph írásából származik.
A Mandiner konkrétan taktikai vadászrepülőgépek és stratégiai szállító repülőgépek elhelyezéséről írnak, arra hivatkozva, hogy „Oroszország az évtized végére készen állhat a háborúra” – írja a 24.hu.
A portál megkereste a Honvédelmi Minisztériumot az üggyel kapcsolatban, akik azonban cáfolták a brit lap értesüléseit.
Az Amerikai Egyesült Államoktól olyan kérés, hogy Magyarország területén atomfegyver tárolására kerüljön sor, nem érkezett. Atomfegyverek behozatala a magyar kormány és az Országgyűlés hozzájárulása nélkül egyébként sem lehetséges. A kormány ilyen engedélyt nem adott és a jövőben sem tervez ilyenhez hozzájárulni – tette hozzá a tárca.
Visszatérhetnek a nukleáris tesztrobbantások, vagy Trump tényleg egy békegalamb?
A Donald Trumphoz közel álló emberek, köztük olyanok, akik egy második kormányában is szerepet vállalnának, ismét felvetik azt az ötletet, hogy folytassák-e a nukleáris fegyverek tesztelését. N.Rózsa Erzsébet, az NKE professzora szerint ennek viszont kicsi a realitása.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője