A Samsung Electronics Magyarország, a világ legnagyobb okostelefon- és fogyasztói elektronikai gyártójának hazai képviselője, stratégiai együttműködésre lép a Doktor24-gyel, Magyarország egyik vezető egészségügyi szolgáltatójával.
A partnerséget kedd délután az Indamedia konferenciáján, az AI Summit 2024-en jelentette be Kóka János, a Doktor24 alapítója és a felügyelőbizottságának elnöke – írja az Index.
A két vállalat által kiadott sajtóközlemény szerint az
együttműködés célja a magyarok egészségének és jólétének javítása olyan digitális funkciók és személyre szabott orvosi szolgáltatások kombinációja révén, amelyek célzottan a metabolikus szindróma megelőzésére és kezelésére irányulnak.
Vagyis az előadáson bejelentett partnerség kiemelt célja az ügyfelek hozzásegítése a metabolikus szindróma elkerüléséhez. Kóka az AI Summit 2024-en kifejtette: a metabolikus szindróma egy összefoglaló fogalom, ami magában foglalja:
- a magas vérnyomást,
- a vérzsírok eltérését,
- az elhízást
- és a krónikus gyulladást,
utóbbi kettő egyébként a daganatos megbetegedések kockázatai is.
A magánegészségügyi szolgáltató alapítója hangsúlyozta: a metabolikus szindróma okozta állapot nem csak megelőzhető, de vissza is fordítható.
Az előadása során Kóka aláhúzta: fontos szerepe van az AI-nak az egészségügyben, mert lényeges, hogy az okoseszközök adatai megbízhatók legyenek, fontos az adatelemezés és a kockázatértékelés, és hogy a kezelések testre szabhatók legyenek.
Ehhez kapcsolódóan a Samsung és a Doktor24 partnersége
az ügyfeleknek abban segít, hogy a Samsung Health alkalmazásban megjelenő jólléti és fitneszcélokat szolgáló értékek kiegészülhetnek a laborvizsgálatok eredményeivel, amelyek alapján szakemberek segítik az értelmezést, és tesznek javaslatot a követendő életmódra.
Jön a Samsung egészségügyi utalványa
A kezdeményezés részeként a 2024. szeptember 26. és december 31. között megvásárolt, a Samsung Zrt. által forgalomba hozott Samsung Galaxy Z Fold6 és Z Flip6 készülékekhez, illetve a Galaxy S24 család okostelefonjaihoz októbertől egy 70 ezer forint értékű egészségügyi utalvány jár.
Az utalvány beváltható a vásárló, illetve egy családtagja vagy munkatársa számára a Doktor24 által kínált egészségügyi csomagra, amely az alábbiakat tartalmazza:
- laborvizsgálatokat;
- eredménykiértékelést;
- dietetikai konzultációt;
- valamint személyre szabott orvosi szolgáltatások szervezését, amelyek célzottan a metabolikus szindróma elleni küzdelmet támogatják.
Kunos Balázs, a Samsung Electronics Magyarország alelnöke aláhúzta, hogy „az együttműködés mérföldkő abban az értelemben, hogy a legfejlettebb technológiát integráljuk az egészségügyi ellátással Közép-Kelet-Európában".
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Brutálisan sok magyar menekül a közoktatásból – kijöttek az EU-s adatok

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Kezdhetünk aggódni? Kína szép csendben világelső lett ebben az energetikai szektorban

Szijjártó eloszlatta a homályt: ekkor lesz kész a Budapest-Belgrád vasútvonal

Bukhatjuk a Németország-kártyát: a német gazdaság duplázott

Totális ostrom alatt az ellenállás fellegvára

Levámolja a Sheint és a Temut az unió
