Valamennyi elektronikus közigazgatási szolgáltatás, így az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) is fennakadás nélkül működik, a hibákat a szakemberek elhárították – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A közleményben emlékeztettek, hogy augusztus 8-án a kora délutáni óráktól számos elektronikus közigazgatási szolgáltatás működésében fennakadások voltak, illetve le is álltak.
A problémát több hardver-elem meghibásodása okozta, az eszközöket gyártó nemzetközi cég és a magyar szervek szakemberei haladéktalanul megkezdték a helyreállítási munkát.
Többek között a Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatás, a Digitális Állampolgár mobilalkalmazás és a 1818 Kormányzati ügyfélvonal már augusztus 9-én elérhetővé vált.
A felhőalapú receptfelírásért- és kiváltásért, valamint a betegdokumentumokért felelős EESZT szolgáltatásai pedig vasárnap hajnaltól elérhetőek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot