Még a múltheti Kormányinfó után kereste meg az Economx az Eagle Hills Groupot, miután Gulyás Gergely kancelláriaminiszter közölte, a főváros lép vevőként az arab befektető helyére, így valószínűleg nem lesz Grand Budapest (és/vagy mini-maxi-Dubaj) Rákosrendezőn.
Mivel ez egy 5000 milliárd forintos beruházás lett volna az Egyesült Arab Emírségekből érkező fejlesztők részéről, kíváncsiak voltunk arra is, hogy terveznek-e jogi lépéseket a magyar állammal, vagy Budapesttel szemben, vagy hogy az Eagle Hills Group szerint megvalósulhat-e ilyen feltételek mellett is a beruházás a budapesti rozsdaövezetben.
Kapcsolódó
Az Eagle Hills Group elkötelezett a helyi szabályozások, irányelvek és az érdekelt felek bevonási folyamatainak tiszteletben tartása és betartása mellett minden olyan országban, ahol tevékenykedünk - válaszolta megkeresésünkre majd egy héttel később, szerda kora délután a befektetői csoport. Majd hozzátették:
működésünk megkezdése után szívesen állnak a rendelkezésünkre.
Ezek szerint az Eagle Hills nem pereskedni akar, hanem kivárnak. S egyelőre arra sem válaszoltak, hogy volt-e már költsége a cégnek a projekttel kapcsolatban.
Ezt erősítheti Navracsics Tibor nyilatkozata is, aki szerint még akár vissza is vásárolhatja az állam Rákosrendezőt.
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter szerint ugyanis az államnak visszavásárlási joga van a Rákosrendezőről szóló szerződés szerint, miközben a tárcavezető nem tud arról, hogy az arab befektető lépett volna vissza a beruházástól.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló