A korábbi évekhez hasonlóan az idei évben is szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a MOL Dunai Finomító több üzemében előre ütemezett, időszakos karbantartási munkákat végzünk – olvasható a MOL Nyrt. tájékoztatása a Ráckeve.hu oldalon.
A karbantartás július végétől, egészen október végéig fog tartani. Ez idő alatt szakaszosan állítják le az érintett üzemeket, amelyeket a későbbiekben szintén fokozatosan indítják újra.
A Dunai Finomító időnkénti szervizelése már megszokott eljárás, hiszen a berendezések rendszeres karbantartásra szorulnak. A megelőzésre azért is van szükség, hogy az üzemek hosszú távon biztonságosan és megbízhatóan működjenek, az ország üzemanyagellátása folyamatos és zavartalan legyen az év mind a 365 napján, illetve, hogy a technológiai fejlesztések révén hatékonyabb, biztonságosabb, és fenntarthatóbb működést érhessen el a vállalat.
A munkálatok irányított, felügyelt körülmények között zajlanak, egészséget, környezetet és biztonságot nem veszélyeztető módon
– emelte ki a MOL Nyrt.
Százhalombattán és a környező településeken a legtöbb esetben semmi nem lesz érzékelhető a karbantartásokból. Azonban a vállalat hozzáteszi, az egyes üzemek leállításánál, vagyis az első 3-6 napban, vagy újraindításának időszakában, tehát az utolsó 2-3 napban tapasztalható lesz fokozott zajhatás, fáklyázás (lángégetés), illetve a megszokottnál nagyobb mértékű átmeneti szaghatás.
A vállalat kiemelte, szakembereik mindent megtesznek annak érdekében, hogy a karbantartási munkálatokkal járó hatások a környéken élők nyugalmát minél kevésbé zavarják.
Dől a fekete füst a Mol dunai finomítójából
Problémák vannak a Mol százhalombattai finomítójában, nagy üzemzavar lépett fel. A vállalat szerint folyamatban van a hibaelhárítás.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter