A Budapesti Rendőr-főkapitányság figyelmeztet: a Duna jelenlegi alacsony vízállása nemcsak a hajózást, hanem a vízparti pihenést és fürdőzést is komolyan befolyásolja, ezért fontos, hogy mindenki fokozott óvatossággal közelítse meg a folyót, akár fürdőzőként, akár hajóval.
A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság közlésében felhívja a figyelmet, hogy a hajózási útvonal szűkül, az ütközésveszély nő.
- Az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült.
- A nagyobb hajók számára alig marad manőverezési lehetőség.
- A kisgéphajók könnyen felakadhatnak a kialakuló homokpadokon és zátonyokon.
- A sebesség és a parttól való távolság megválasztásánál figyelembe kell venni, hogy a hullámzás ilyenkor nagyobb kárt okozhat a kikötött hajókban.
- Kikötéskor a stabil rögzítésre még nagyobb hangsúlyt kell fektetni.
- A kajakosok és SUP-osok is veszélybe kerülhetnek, mivel kevesebb hely áll rendelkezésre az elkerülésre és közlekedésre.
Hangsúlyozzák, hogy fürdőzni csak a kijelölt helyen lehet, a Duna normál körülmények között is kiszámíthatatlan, a kijelölt fürdőhelyeken kívül pedig életveszélyes lehet.
Kitérnek arra is, hogy jelentősen megváltozott a meder, emiatt ahol korábban mély víz volt, most sekély részek, víz alatti akadályok kerülhetnek a felszín közelébe. Különösen veszélyes a vízbe ugrálás, a korábban biztonságosnak hitt helyeken akár kő, fém, uszadékfa lehet közvetlen a víz alatt, súlyos, életveszélyes sérüléseket okozva.
Gátharc a Római-parton: elkaszálták Karácsonyék tervét
Mégis jöhet az árvíz elleni védmű közvetlenül a Római-partra, legalábbis a másik megoldást elvetve megsemmisítették Budapest építési engedélyét a Duna partjától távolabbi szakaszra.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye