Megnyertük a csikériai csatát, legyőztük az OTP Bankot – jelentette be Dobrev Klára vasárnapi sajtótájékoztatóján, hozzátéve: az OTP elismerte, hogy éveken át egy nemlétező tartozást követeltek Máriától, egy ügyféltől, akinek a történetét a DK elnöke mutatta be videójában.
A politikus szavai szerint a csikériai asszony becsülettel visszafizette a sok milliós tartozását, a többszörösét is a banknak.
Elvitték az autóját, az élete romokban volt, újra kellett építenie, és miután mindent tisztességgel visszafizetett, megjelent nála az OTP, hogy még sok millió forinttal tartozik. Hiába mondta az asszony, hogy mindent visszafizetett, még a bíróság is kimondta, hogy az asszony nem tartozik semmivel, mégis jöttek a behajtók és fenyegették, hogy elveszik a házát
– mesélte a DK elnöke, aki ekkor találkozott Máriával és felerősítette a hangját.
„Nem hagytam egyedül, nyílt levelet írtam Csányi Sándornak, és addig nyomasztottuk őket, hogy ilyen tisztességtelenül nem lehet bánni emberekkel, amíg múlt héten Mária kapott egy levelet az OTP-től, hogy újraszámolták, elnézést kérnek, rossz volt a nyilvántartás, mégsem tartozik semmivel” – mondta el Dobrev, hozzátéve: „megnyertünk egy csikériai csatát, legyőztük a bankokat, de hány ezer ember van ebben az országban, akinek senki nem fogja meg a kezét, és ezért kiszolgáltatottak maradnak a bankokkal szemben?” – kérdezte a politikus.
„Milyen világ az, ahol sok százmilliós jogi főosztályok, sokmilliós fizetéssel dolgozó jogászok mindenfajta következmények nélkül megnyomoríthatnak embereket, tönkretehetik az életüket?” – tette fel a kérdést, majd kijelentette: azért kell szerinte baloldal az Orbán-kormány utáni világban, hogy legyen végre egy olyan kormány, ami az emberek oldalára áll a bankokkal szemben.
Nem mindenki fér ám oda az ellenzéki kerekasztalhoz
A közelmúltban többször is háttéregyeztetéseket folytattak a parlamenti és parlamenten kívüli ellenzéki pártok az Orbán-rendszer leváltásáról. Azonban a Demokratikus Koalíciót, a Mi Hazánkat és az LMP-t kihagyták a megbeszélésekből. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Pocsék év az olajpiacon, mégsem nyertek szinte semmit az autósok
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Különleges magánkönyvtár érkezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre