A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a cég egyik alkalmazottja volt az értelmi szerző. Keresett egy vevőt, akit a telephelyre hívott a megbeszélt időpontra, majd szólt öt kollégájának, hogy segítsenek az állatokat felterelni a szállítóra – számolt be róla a 24.hu.
Munkatársait arról is tájékoztatta, hogy erről az üzletről a vezetőség nem tud, azonban biztosította őket arról, hogy mindenki megkapja a fizetséget a közreműködésért. A vevő megérkezésekor a hitelesség és a pontos elszámolás miatt mind az öt jószágot lemérték, majd sorra felterelték az utánfutóra.
A 47 éves férfi részletes beismerő vallomást tett a gyanúsítotti kihallgatása során. Elmondása szerint a fizetésüket akarta kicsit kiegészíteni. A zsaruk megtalálták az állatokat és visszaadták a gazdaság tulajdonosának. A rendőrség lezárta a nyomozást az ötletgazdával és társival szemben, így már az ügyészségen van az ügy.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar