Megmenekülhet a diófa a kipusztulástól

Megmenekülhet a diófa a kipusztulástól

Magyar kutatók a világon egyedülálló, méhbarát injektálásos eljáráson dolgoznak a dió és a cseresznye védelme érdekében.

A vadgesztenye esetében már rég ismert és alkalmazott  növényvédelmi eljárás a fainjektálásos technológia, amikor fecskendőkkel rovarölő készítményt juttatnak a fa törzsébe, illetve közvetlenül a nedvkeringésbe.

Ám míg a vadgesztenyét nem használjuk a napi élelmezésben, a  cseresznyét és a  diót igen, ezért nem mindegy, mennyi szermaradványt tartalmaznak.

A Jeli 2000 Kft. szakmai irányításával végzett kutatások egyebek közt azt is célozzák, hogy kiderüljön: az adott készítményt mikor és milyen dózisban szabad/kell bejuttatni a növényi szövetekbe ahhoz, hogy a szermaradvány mennyisége az előírt érték alatt maradjon. Az eddigi pozitív eredményekre alapozva most a technológia innovációs és hasznosítási lehetőségeit vizsgálják az Óbudai Egyetemmel közösen.

2011-től jelent meg a nyugati dióburok-fúrólégy, mely óriási károkat és terméskiesést okozott az ültetvényeken. A kártevő nyugatról keletre terjed, az ország nagy részén tönkretette a szórvány diótermést.

A 2017-es 10 ezer tonna termés 2019-re 5,5 ezer tonnára csökkent, a szórványdiósok gazdái nem tudtak szüretelni. Ez sok diófa kivágását, környezetrombolást okoz, és sok ember megélhetése kerül veszélybe.

A Magyarország diótermése 40 ezer tonnára becsülhető, ami 500 Ft/kg ár mellett 20 milliárd forintot is eléri, ennek 70 százalékát veszélyezteti a dióburok-fúrólégy, ahol a szokványos védekezés nem lehetséges.
A korszerű növényvédelem már több évtizede használ törzskezeléses és törzsinjektálásos technikákat a kártevők ellen, azonban a gyümölcsfák kezelésénél ez különös figyelmet igényel, hiszen a gyümölcsökben szabályozott a maximális növényvédő szermaradék.
  • Az elsőéves kutatási eredmények alapján kiszámítják, melyik alkalmazott módszer a leghatásosabb a nyugati dióburok-fúrólégy kártétele ellen
  • és ennek alapján kialakítják a második évben alkalmazott védekezést.
  • Az eredményeket publikálják, szakmai fórumokon mutatják be, illetve betanítják a módszert. 
módszer elterjedése munkahelyeket teremt és hozzájárul az élelmiszer-ellátás biztonságához, alapul szolgálhat további, a fogyasztásra szánt gyümölcsfajok esetében alkalmazható injektálásos  növényvédőszerek kifejlesztéséhez  - írja az agroinform.hu.

Kövesse az Economx.hu-t!

Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Csődbe megy az egyik legnagyobb akkucserélős startup

Az ötlet jó, a megvalósítás viszont óriási kihívás.
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet az útdíj megemelése miatt tartottak.

Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, mit tehet, ha problémája akad.

Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott

Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak

Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak

Az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum sajtóközpontja szerint Vlagyimir Putyin már 2001-ben szerette volna, ha országát felveszik a NATO-ba, erről értekezett az akkori amerikai elnökkel. Bush érdekesnek nevezte a kérést, később Putyin azt mondta, átverték.

Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol

Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste

Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste

Tűzoltás, állatmentés, baleset mellett szén-monoxid is szivárgott hét helyen, de magukra hagyott idős emberekhez is kivonultak a katasztrófavédők.

Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel

Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt

Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt

600 milliárd forintnyi dollárt nyert valaki az Egyesült Államok lottóján karácsonykor. Az összeget a nyertes 30 éven keresztül, havi részletekben fogja megkapni, hacsak nem kéri az egyösszegű, azonnali kifizetést, de akkor a nyereménynek kevesebb mint a fele jár, mert levonják az adót.

Blogok

Ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket!

Megmenekülhet a diófa a kipusztulástól

Magyar kutatók a világon egyedülálló, méhbarát injektálásos eljáráson dolgoznak a dió és a cseresznye védelme érdekében.

A NAPI Online nem vállal felelőséget a cikküldő "Megjegyzés" mezőjébe írt tartalomért és kijelenti, hogy a cikküldő kizárólag látogatóink kezdeményezésére küld leveleket. Tájékoztatásul közöljük, hogy a cikküldő minden elküldött levélben megjeleníti a küldést kezdeményező látogató IP címét.

Copyright 2001-2025 www.napi.hu Online Kft. Minden jog fenntartva.