Folyó Gergely szerint bár sok olyan hír merült fel az Ügyfélkapu megszűnése kapcsán, hogy a DÁP-ra és az Ügyfélkapu+-ra való átállás kötelező, fontos hangsúlyozni, hogy az elektronikus ügyintézés mindenki számára csak egy lehetőség. Leszögezte, hogy aki eddig ezzel a lehetőséggel nem élt, az továbbra is intézheti személyesen az ügyeit. „Megértjük, mert neki az a kényelmesebb” – mondta az Economx podcast műsorában.
Hangsúlyozta, a kormányablakok továbbra is működni fognak, ahol pedig nincsenek, oda kormányablak-buszok közlekednek. Akinek viszont az elektronikus ügyintézés kényelmesebb, annak viszont ez az átállás szükségszerű.
Folyó Gergely kitért arra, tisztában vannak vele, hogy a felhasználói élmény és a biztonság nem jár kéz a kézben, de ők próbálnak egy aranyközéputas megoldást találni. Meglátása szerint nem csináltak mást, mint az ajtóra, amin már volt egy zár, most rátettek még egy zárat, hogy biztonságosabb legyen. Elismeri, hogy ez egy valamivel kényelmetlenebb megoldás, de biztonságosabb. Hangsúlyozta, ez a fajta megoldás nem csupán az Európai Unió elvárása, de az internetes csalások, a kiberbűnözés korában meg is éri.
A kommunikációs vezető szerint mindezeken túl digitális érettségről kell beszélni, nem pedig arról, hogy valaki idős vagy fiatal.
Folyó Gergely szerint az idősek között is vannak olyanok, akik igyekeznek tartani a lépést és szívesen használják az új eszközöket, ahogy a fiatalok között is vannak, akik inkább a személyes ügyintézést részesítik előnyben. Úgy véli, ez egy jogos felvetés a felhasználók részéről és az állam feladata, hogy ezzel foglalkozzon.
Máris megjelentek az Ügyfélkapus csalók, ön ne dőljön be nekik
Sejteni lehetett, hogy az Ügyfélkapu+ is bevonzza a csalókat. A próbálkozások megkezdődtek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

A forint is belépett a harcosok klubjába

Titkos tulajdonosi struktúrák: irdatlan magánvagyon rejtőzik vagyonkezelői alapok álcája mögött

Megállapodtak a britek az EU-val, ezzel a magyarok is jól járhatnak

Rossz hírt közölt a Ryanair, ezt nem teszik zsebre a magyar turisták

Romániai elnökválasztás: végül a magyarok voltak a mérleg nyelve, akik eldönthették az eredményt

Miért maradtak ki Orbán Viktor Harcosok Klubjából a kínai befektetők?

Hatalmas bejelentést tett az OTP elnöke
