A DIGI szolgáltató több településen, illetve több napon át karbantartások miatt elérhetetlenné teszi internet- és kábeltévé-szolgáltatásait szeptemberben. Többek között Ceglédet, Hajdúszoboszlót, Siófokot, illetve a főváros egyes részeit érinti majd a kellemetlenség – vette észre az Index.
Szeptember 5-én kedden
Éjféltől hajnali hat óráig karbantartási és fejlesztési munkálatok miatt kiesések lesznek tapasztalhatók a kábeltévé-szolgáltatásban. Előfordulhat, hogy a beltéri egység vagy a tévékészülék újrahangolására lesz szükség a kieséseket követően, mivel nem biztos, hogy az eszközök maguktól lefrissülnek.
A szeptember eleji probléma Hajdúszoboszló, Nádudvar, Püspökladány, Báránd, Kaba, Cegléd és Nagykapor településeken fordulhat elő.
Szeptember 13-án szerdán
Siófokon és Siófok-Kilitin, szintén éjféltől hajnali hatig léphet fel kiesés a szolgáltatásokkal kapcsolatban.
Szeptember 27-én szerdán
A fővárost is elérik a szolgáltató kiesései a karbantartási munkálatok miatt. Ezen a napon Budapest IX. kerületében a kábeltévé-, az internet- és a telefonszolgáltatásokban is tapasztalható lesz kiesés éjfél és hajnali hat óra között.
Részletesebb leírásokért érdemes ellátogatni a DIGI honlapjára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Bolondos április vár ránk hétvégén
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Dipolmáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály