A beléptetés és a betanulás párhuzamosan zajlik, szinte az összes termelési területre vannak álláslehetőségek, a legtöbb új munkatársat azonban összeszerelői feladatokra keresik a debreceni gyárban - mondta a beol.hu-nak Gábor Éva, a BMW Group Gyár Debrecen HR marketingcsapatának vezetője.
Hozzátette, folyamatosan várják az új munkatársakat a karbantartásra, különösen elektromos területeken szerzett képesítéssel és tapasztalattal. Bár a csoportvezetői és műszakvezetői pozíciók jelentős részét már belső előléptetésekkel töltik fel, mindig szívesen hallgatják meg a vezetői és gyártási tapasztalattal érkező jelölteket. Nagy erőkkel keresik a termelési műszakvezetőket is. Emellett számos, minőségbiztosításhoz kötődő betöltendő állás van, és folyamattechnikusokat is jelentős létszámban terveznek felvenni.
Kapcsolódó
A termelési munkatársak felé három alapvető elvárást fogalmaztak meg:
- legalább nyolc általános iskolai végzettség,
- legalább egy év, lehetőleg egybefüggő termelési tapasztalat,
- valamint magyar nyelvtudás.
A középfokú végzettség előnyt jelent, csakúgy, mint a többéves összeszerelési tapasztalat.
A HR marketingcsapat vezetője elmondta, minden munkatársuk végigmegy egy betanulási időszakon, ahol támogató, valós ipari környezetben ismerhetik meg a munkakörnyezetet, a folyamatokat és a kollégákat. Senkitől sem várják el, hogy másnaptól mindent tökéletesen ismerjen. A képzések helyszíne már teljes mértékben a debreceni gyár, a termelési munkatársak esetében pedig minden oktatás magyarul történik.
A cikkből kiderülnek a BMW-gyár által kínált bérek is,
- az összeszerelési tapasztalat nélkül érkező új belépők kezdő bruttó 430 ezer forintos bérsávból indulnak, amelyet a betanulás után, a teljesítmény megfelelő fejlődésével 460 ezerre emelnek;
- akik már összeszerelői tapasztalattal érkeznek, bruttó 490 ezer forintos havi alapbérrel kezdenek.
Ezeken felül műszakpótlékot, éves bérfejlesztést és negyedéves termelési bónuszt ajánlanak. A gyár területén lévő egészségközpontban egészségügyi szolgáltatásokat biztosítanak, valamint magán-egészségbiztosítást és szűrővizsgálatokat tettek elérhetővé. A havi cafetérián felül támogatják a melegétkezést és a munkába járást is.
A mobilitás kiemelt fontosságú: a gyár több MÁV- és Volán-járat számára is megállóként elérhető, a bérletet pedig 100 százalékban térítik. A régióban több mint 80 településre magánjáratokat és partnerbuszokat is indítanak, a műszakokhoz igazítva.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér