Egy Szolnokon élő család házának gyerekszobáját több száz vagy akár ezer darázs özönlötte el.
A Blikknek az édesanya elmondta, hogy
Kapcsolódó
valószínűleg az mentette meg a fia életét, hogy néhány napig nem volt otthon.
A szobában szinte éjszakai sötétség volt, az ablakon nem lehetett kilátni a rengeteg rovartól. Többen is megpróbálkoztak a darazsak kiírtásával, ám amikor először vegyszert fújtak a villanyvezetékhez, ami mellett lemásztak a plafonról a rovarok, azok átszakították a gipszkartont, így még többen zúdultak a szobába.
Végül másnap reggel bontották meg a mennyezetet, akkor derült ki, hogy a kaptárt már csak a tapéta tartotta, bármikor átszakadhatott volna.
Utólag Kornél elmondta, hogy éjszakánként hallott hangokat a fal mögül, de azt hitte, valamelyik háztartási berendezés az, mert olyan volt, mint amikor zúg az áram a vezetékekben
– mondta az édesanya a lapnak.
A szakemberek szerint a hatalmas, ötszintes kaptár hónapok óta épült a lakásban, de olyan is volt, aki szerint akár már évek óta ott lehetett.
Életveszélyes lehet a csípésük, fokozott figyelem ajánlott a Balatonnál
Támadnak a lódarazsak.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet