Több túrázó is beszámolt róla, hogy a badacsonyi Egry József-kilátó és a Ranolder-kereszt között, vagyis az Országos Kéktúra útvonala menti fákon több lódarázsfészek is található – írja a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park közleménye alapján a 82nullanulla.
A jelenség (bár nem kecsegtet sok jóval), nem annyira szokatlan, hiszen a rovar párzási időszaka most esedékes.
Az augusztus végi, szeptember eleji párzási időszakban a rovarok különösen aktívak, így fészkük védelméért esetenként támadólag is felléphetnek a kirándulókkal szemben.
A bakonyi erdészek is felhívták erre a figyelmet nemrégiben, hiszen egy kedvelt családi kirándulóhely közelében a Nosztory Élményparktól délre, Paloznak község irányába haladva a turistaút közelében volt lódarázsfészek. Sajnos a közelmúltban több csípés és előfordult a területen.
Az allergiásoknak már egy csípés is életveszélyes lehet, de komoly gondot okozhat egy nyakat, illetve fejet ért csípés azok számára is, akiknek nincsen allergiás reakciójuk.
A Nemzeti Park arra kéri a kirándulókat, hogy ezen a szakaszon fokozott körültekintéssel haladjanak át. Amennyiben mégis találkoznának lódarazsakkal, fontos, hogy kerüljék a hirtelen mozdulatokat, ne próbálják meg elhessegetni a rovarokat, inkább azokat nagy ívben kikerülve, óvatosan hagyják el a helyszínt.
Lezárták a népszerű balatoni strandot
Épp a hosszú hétvégére esett el az északi part amúgy is kevés szabadstrandjainak egyike. Az ok: a vízminőség romlása.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet