A Femina egyik újságírója számol be saját esetéről, miszerint egyszer a késő esti órákban eldugult a vécéje, ezért másnap reggelre azonnal hívót egy szimpatikusnak tűnő duguláselhárítót.
Az illető a szerző leírása szerint azt mondta, hogy a munkát 20 ezer forinttól vállalja el. Amikor kiért a házhoz, feltett néhány kérdést, amelyek már önmagában is gyanúsak voltak, és amelyek alapján a szerelő kiderítette, hogy csak azt őt fogadó hölgy van a lakásban, férfi nincs, a jelen lévő pedig nem ért a szereléshez. Azt is többször megkérdezte a cikk írója szerint, hogy van-e a lakáson biztosítás.
Tíz perc munkát követően egy 248 ezer forintos számlát írt ki az illető a munkáért.
A Femina által megírt eset nem egyedi, a közösségi oldalakon rengeteg posztot írtak már a csaló szerelőkről. Ráadásul ma már azok a szakemberek sem feltétlenül tisztességesek, akik törvényes számlát állítanak ki, bejegyzett cég alatt.
A lap azt írja, mielőtt szerelőt hívunk, érdemes olyat választani, akit az ismerősünk vagy a közös képviselő ajánl. Hangsúlyozzák, hogy ne hívjunk olyan szerelőt, aki még nagyságrendileg sem hajlandó a telefonon árat ajánlani. Emellett érdemes gyanakodni arra is, ha a szerelő buzgók érdeklődik a lakásbiztosításunk felől.
A lap szerint a csalók főként az egyedül élő nőket használják ki, és azokat, akik egyáltalán nem értenek a szereléshez.
Drágulás és szigor: most vegyen klímát, mielőtt az új rendelet lecsap
Az új európai F-gáz rendelet radikális változásokat hoz a klímák és hőszivattyúk piacán. A cél a környezetkímélőbb hűtőközegek felhasználása, amelyhez új típusú készülékeket gyártanak majd, a jelenleg használatos klímák és hőszivattyúk csak kivételes esetekben telepíthetők – de vajon mit jelent ez a fogyasztók számára a gyakorlatban? A Daikin Hungary ügyvezetője, Zuggó Balázs az Economxnak elmondta, tényleg le kell-e cserélnünk a meglévő berendezéseinket, és hogyan befolyásolja mindez az árakat és a szervizelést.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Áttörést hoz a LED a rákgyógyításban? Röpke fél óra alatt elpusztította a bőrrák túlnyomó részét ez a felfedezés
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Futurizmus vagy őrület? Tenger alatti alagút készül szupervonatoknak 123 kilométeren át
Berágott a WhatsApp, alaposan lehurrogták Putyinékat az oroszországi korlátozások miatt
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat