A BRFK közlekedésrendészeti főosztályának megbízott vezetője, Léránt Krisztián pénteken közölte, a tavaly nyáron történt halálos baleset óta kiemelten figyelnek az Árpád hídra és annak közvetlen környezetére.
Kijelentette, nem tűrik, hogy versenypályának nézzék az Árpád hidat, és határozottan fellépnek a deviáns közúti magatartással szemben.
Léránt Krisztián azt mondta, az elmúlt egy évben 2538 felvétel készült a hídon sebességtúllépésről, 19 esetben a megengedett 70 kilométeres sebesség dupláját mérték, 2200 esetben pedig 86-95 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedtek, a rekord pedig 161 kilométer per óra volt.
Pár hete, július 3-án egy lopott taxival okoztak balesetet a hídon, melyben az elkövető és két vétlen ember is életét vesztette, pár napja pedig egy kanyarodó autós ütött el egy kerékpárost, aki súlyos sérüléseket szenvedett.
Ezekre tekintettel a rendőrség úgy döntött, hogy tovább fokozza az ellenőrzéseket: újabb sebességmérésre alkalmas helyszíneket jelöltek ki, civil utók is bevetettek, továbbá a mozgás közbeni sebességmérésre alkalmas készülékeket is használják – közölte Léránt Krisztián.
Az elmúlt négy napban összesen 103 gyorshajtót „füleltek le”, a rekorder 129 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott.
Szabadon mozoghat Budapesten az Árpád hídi gázoló
Egyelőre nem emeltek vádat az ellen a sofőr ellen, aki 2023. július 1-jén Mercedesszével halálra gázolt egy szabályosan közlekedő kerékpárost.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel
